Amerikába angoltudás nélkül érkezett meg. New York városa atlanti látképének megpillantását mély lelki élményként írta le, és egész életében rajongója maradt a városnak, ami a természetet leigázó emberi szellem nagyságát hirdeti. Chicagóban alkalmi munkákból élt, de amint belejött az angolba, Los Angelesbe költözött, mert a már a szentpétervári mozikban is csodált amerikai filmművészet alkotóközegéhez akart csatlakozni. Itt találkozott Francis O'Connor filmszínésszel 1929-ben, akivel hamarosan össze is házasodtak. 1931-ben szerezte meg az amerikai állampolgárságot. Többször próbálta szüleit és két húgát is az Államokba menekíteni, de nem járt sikerrel, mert nem engedték ki őket a Szovjetunióból. Amerika számára az egyéni szabadság, az alkotó szellem, az emberi kiválóság földje volt, aminek népe azért tudott nagyot alkotni és példátlanul jóakaratú lenni, mert nem nyomta el az önfeláldozás és az önzetlenség szuszakolásával az emberi elme teremtő erejét. Valósággal sokkolta tehát a tapasztalat, hogy a nyegle és félművelt amerikai értelmiségiek az egekbe magasztalják és romantizálják azt a szocialista építést, ami őt többször sodorta halálveszélybe családostól.
Az Amerika vívmányai és az amerikai értelmiség sötétsége közti ellentmondás megtapasztalása tette azzá a sarkos, polemizáló személyiséggé, akivé vált. Párját ritkító lényeglátása, emberismerete és a társadalmi-gazdasági jelenségek alapos megértése miatt ott is felfedezte a szocialista pokolba vezető út kikövezését, ahol még csak jó szándékról prédikáltak – szerinte korántsem naivan, hanem egy megátalkodott alapvető értékperverziótól vezéreltetve – a kor intellektuális sztárjai. Pengeéles logikával és kristálytiszta nyelven megfogalmazott bírálatait és figyelmeztetéseit nem akarták megérteni vagy inkább akarták nem megérteni, szellemi süketségüket "jó" kantiánusként ráfogták arra, hogy Rand nem akadémikus, és amúgy is csak egy kellemetlen alak, aki kétségbe von mindent, amiért választott hazája intellektuális elitje kiáll. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy orosz zsidó bevándorló létére mégis ő volt az amerikai értelmiségben az egyetlen amerikai. A többiek hiába voltak tősgyökeresek, imádott német filozófiáik zsebében árulták el az amerikanizmust.
From Wikipedia, the free encyclopedia Ayn Rand (Szentpétervár, 1905. január 20. – New York, 1982. március 6. ) oroszországi származású amerikai regényírónő és filozófus. [1][2][3] A második világháború utáni években jelentős befolyása volt mind a konzervatív, mind a liberális amerikai társadalmi rétegek gondolkodására. Hírnevét regényei és filozófiai szisztémája alapozta meg; az általa kifejlesztett filozófia az objektivizmus egyik ága. Quick facts:... ▼ Ayn RandÉleteSzületési név Алиса Зиновьевна РозенбаумSzületett 1905. január entpétervárElhunyt 1982. (77 évesen)New YorkSírhely Kensico CemeteryNemzetiség orosz származású amerikaiHázastársa Frank O'Connor (1929–1979)PályafutásaJellemző műfaj(ok) regényElső műve Fogoly lelkek (We the Living)Fontosabb művei Himnusz (Anthem)Az ősforrás (The Fountainhead)Veszett világ (Atlas Shrugged)Kitüntetései Prometheus Award - Hall of Fame (Anthem, 1987) Prometheus Award - Hall of Fame (Veszett világ, 1983) Ayn Rand aláírásaAyn Rand weboldalaA Wikimédia Commons tartalmaz Ayn Rand témájú médiaállomáedeti neve: Alisza Zinovjevna Rozenbaum
Először vehet kezébe az olvasó magyarul nem-szépirodalmi művet az orosz–zsidó származású amerikai író és filozófus tollából. Ayn Rand-et eddig egy jogi dráma (Január 16-án éjjel), egy önéletrajzi ihletettségű (Fogoly lelkek) és két filozófiai regény (Az ősforrás, Veszett világ) szerzőjeként ismerhette a hazai közönség, de két regénye filmadaptációját (Fogoly lelkek, Az ősforrás) is bemutatták már nálunk. Most filozófusként és esszéistaként kér szót az amerikai baloldal kedvenc bête noire-ja, mert hosszas előkészületek után az Ad Librum kiadó végre közreadja Az önzés erénye című munkáját. A kötet, ami dr. Nova Eszter, Táborszki Bálint és David Aurora fordítói munkáját dicséri, tizenkilenc esszét tartalmaz, melyek közül tizennégyet Rand, ötöt Nathaniel Branden jegyez, melyek eredetileg 1960 és '64 közt jelentek meg az objektivista mozgalom folyóirataiban. Bennük az etikai egoizmus új koncepciójának kidolgozására tettek kísérletet a szerzők, így a könyv az objektivista etika rendszerezett kifejtésének első dokumentuma.
AR: Ó, nem gondolom így. Hozzám hasonlóan ön is jól tudja, hogy a többségnek manapság nincs választása. A többségnek sohasem adatott meg a lehetőség a választás a szabadság és korlátok között. MW: Hogyan viszonyul akkor a tényhez, hogy az állampolgárok a nagy többsége, akik között ott vannak vezető értelmiségieink, vezető iparosaink – azok, akiket ön leginkább tisztel – az erős és gazdag emberek, a mai, módosított kapitalizmust támogatják? AR: Ah… azért, mert ez egy értelmiségi vita. Mivel mindnyájan hisznek a kollektivizmusban, támogatni fogják, de az emberek többségének sohasem adatott meg a választás lehetősége. Láthatja, hogy mindkét párt manapság a szocializmus – vagyis a gazdasági korlátozások – mellett érvel és nincs olyan párt, nincs olyan hang, ami kapitalizmus mellett, a laissez-faire, gazdasági szabadság és individualizmus mellett érvelne. Pedig ennek az országnak ezekre lenne szüksége. MW: Nem lehetséges az, hogy az emberek mindnyájan, mi mindnyájan, hiszünk benne, mert valójában magányosak vagyunk és felfogjuk, hogy felelősek vagyunk egymás iránt?
A politikusok vég nélkül tárgyaltak a nyilvánvaló tudatban, hogy olyan háború következik, amilyenre még nem volt példa az emberiség történetében. De hiáesterton fergeteges humorral ábrázolja a törvénymódosítások és titkos záradékok rafinált rendszerét, az azóta még tökéletesebbre fejlesztetett diplomáciai és újságírói trükköt, hogy mindenről beszélünk, csak arról nem, amiről kellene. A józan ész nevében című könyve a feudális, pénzügyi, politikai, tudományos és vallási elit arrogáns ostobaságának szenvedélyes kritikája. Meggyőződése volt, hogy az elitek által lenézett választópolgárok legfőbb kincse a józan é érezhetett, amikor ez végképp odalett, és Európa a szeme láttára borult lángba. S vajon mit érezne ma azt látva, hogy London főpolgármestere muszlim? Újjászülethetünk-e egy másik ember halálával? Mitch Albom szerint igen. Ő így érzett, amikor újra megtalálta régi kedves tanárát, akinek útmutatása húsz évvel korábban a világot jelentette neki. Morrie ekkor már halálos beteg volt. Életszeretetével mégis lenyűgözte környezetét és volt diákját, aki a betegágya mellett hétről hétre megbűvölten hallgatta bölcsességeit szeretetről, elfogadásról.
Arról, hogy miért érdemes élni. A tanítvány, aki mindaddig a sikert hajszolta és képtelen volt az igaz érzelmekre, öreg professzorától búcsúzva átértékelte az élethez és a halálhoz való viszonyát. A kötet önzetlen szolgálatnak indult, szerzője szeretett volna hozzájárulni Morrie Schwartz orvosi költségeihez – mára azonban a világ egyik legkelendőbb memoárja lett. Több mint 40 nyelvre fordították le és közel 15 millió példányban kelt el. Leckék az életről címmel tévéfilm is készült belőle: Morrie szerepében láthattuk utoljára minden idők egyik legnagyszerűbb színészét, Jack Lemmont. A történet új borítóval, az eredeti megjelenés 20. évfordulójára készült, bővített kiadásban jelenik meg az Animusnál. Mikor döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajthatja fejét "csak úgy" a házasság jármába, ha nem a nászútján? Szerb Antal regénybeli utasa holdvilágos transzban szökik meg fiatal felesége mellől, hogy kiegészítse, továbbélje azt az ifjúságot, amely visszavonhatatlanul elveszett.