Mindenesetre a költői ihlet nagyon sok költőnek gúnyos arcú és néha sokaknál korhely is. Sok költőt ismerünk, aki kábítószereket is fogyasztott vagy keményen italozott is. Ady is (rossz nyelvek szerint) megitta, néha a napi 4-5 liter bort. A költő megalázkodik az ihlet előtt (ős Kaján),,, Nyögve kínálom törött lantom, Törött szívem, de ő kacag. '' amelyik fennhéjázó, lekezelő, amire Ady kifakad:,, ………………………Mit akar A te nagy jámbor-biztatásod? Mit ér bor-és vér-áldomása? Mit ér az ember, ha magyar? '' Ebben a tornában egy pillanatra felsorolja költői teljesítményét:,, Volna talán egy-két nótám is, Egy-két buja, új nagy dalom", de végül is fel akarja adni a viadalt:,, De, íme el akarok esni Asztal alatt, mámor alatt Ezen az ős viadalon'' Az istenséget új dalok viszik tovább, új viadalok felé.,, S már látom, mint kap paripára, Válamra üt, nagyot nevet S viszik tovább a táltosával Pogány dalok, víg hajnalok, Boszorkányos, forró szelek. '' Talán, a betegsége miatt, végül megadja magát:,, S én feszülettel, tört pohárral, Hűlt testtel, dermedt-vidoran Elnyúlok az asztal alatt. ''
Nem elég a kietlen, kopár városrész szomorú hangulata, még az időjárás se kedvezett Adynak: a ködös, nyirkos, latyakos, saras, huzatos tél is lehangolta. Ekkor érkezett meg Párizsba Révész Béla, Ady legjobb pesti barátja, akitől a költő vigaszt remélt, de hiába. Barátja amolyan Jókai-típusú, naiv, derűlátó, önáltató, gátlásos, félénk egyéniség volt, akinek a jelenléte csak arra volt jó, hogy a költő még kísértetiesebbnek érezze saját belső tépettségét. Révész "hazug optimizmusa" nem volt vigasztaló az elkeseredett Adynak. Ilyen környezetben született Az ős Kaján: Ady érezte, hogy milyen lehetne az élete, és hogy ehhez képest milyen a valóság. A felhalmozódott szomorúság, fájdalom és reménytelenség hozta felszínre lelkéből a régen érlelődő mondanivalót. Az ős Kaján Bibor-palástban jött Keletről A rímek ősi hajnalán. Jött boros kedvvel, paripásan, Zeneszerszámmal, dalosan És mellém ült le ős Kaján. Duhaj legény, fülembe nótáz, Iszunk, iszunk s én hallgatom. Piros hajnalok hosszú sorban Suhannak el és részegen Kopognak be az ablakon.
A hetedik versszaktól kezdődik a lírai én megalázkodó könyörgése, de mindez hiábavalónak bizonyul. A versszak elején még nagyságos úrnak, majd pajtásomnak, végül apámnak szólítja a titokzatos ős Kajánt. Bevallja, megunta már az önpusztító életet, az éjszakai tivornyákat és a semmirevaló szerelmet. Ekkoriban vált súlyosabbá Ady betegsége, s ezen csak rontott a költő kicsapongó életmódja, ami fölemésztette egészségét. Előtérbe kerültek a halál gondolatok, életének állandó társa, "rokona" lett a Halál. Rendszerint nem mint ijesztő rémet, hanem mint jó barátot ábrázolja, ami a menekülni vágyó lélek menedéke, otthona lett. Ezzel a témával foglalkozó versei alapjában véve mitikus versek, aminek a Vér és arany kötetben egy önálló ciklust áldozott. Ady, akárcsak Vörösmarty, a halál költője, de a halálkultusza az életkultusszal iker, s minél közelebb érezte magához a halált, annál jobban ragaszkodott az élethez. De ez csak későbbi költészetében nyer teret, fiatalon a franciás-dekadens attitűdöt öltötte fel: a Halál rokona ő, fáradt ember, aki lassan és készséggel süllyed a sírja felé.