– Szerintem az a helyzet, hogy te valójában a bátyád miatt aggódsz. Attól félsz, Amanda nem teszi boldoggá. Hogy végződött a veszekedés? – Nos, az igazat megvallva most már úgy tűnik, minden rendben. A nagy kitörés óta szinte semmit nem vett Amanda. – Honnan tudod? – Ő mondta. Azt hiszem, szégyellte, hogy szemtanúja voltam a történteknek. – Semmi kétség. Hidd el, az emberek időnként civakodnak, de aztán gyorsan megfeledkeznek róla. Emlékszel, Peter és én is sokat veszekedtünk a házvásárlás kapcsán, de már alig emlékszem, mi indította el a vitákat, és hogy pontosan mit vágtunk egymás fejéhez. – Az más. A csontjaimban érzem, hogy valami nincs rendben, ahányszor együtt vagyok Amandáékkal. Ez pedig, meg kell mondanom, egyre ritkábban fordul elő mostanában. Régen imádott apával, velem és Larryvel étterembe járni, de az utóbbi időben mindig talál valami kifogást – egy már korábban megbeszélt találkozót vagy egy megfázást. Egyszerűen kerüli a társaságunkat. – Nos, bármi legyen is az igazság, te nem tehetsz ellene semmit.
Ugorj be, mielőtt bőrig ázol! A rádióban egy Mozart-zongoraverseny szólt. Amandát meglepte, hogy L. a klasszikus zenei csatornát hallgatja, és hogy figyelmesen kivárja a darab végét, mielőtt kikapcsolná a készüléket. Amikor a zene elhallgatott, néhány perces csend ereszkedett közéjük, amelyet egyikőjük sem tört meg. A két első ülés szűkös volt, mindkettőjük magas testét összekuporodásra ítélte. Amanda legalábbis így érezte. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag eszébe jutott, hogy ez mindössze a második alkalom mióta férjes asszony, hogy kettesben marad L. B-vel. Az első ilyen eset az a nevezetes reggel volt, amikor Larry fizetésemelése miatt kereste fel az apósát. Kényelmetlenül fészkelődni kezdett nedves ruháiban. – Gondolom, hazafelé? – kérdezte L. – Igen, de már alig esik, úgyhogy ha kitennél a fasoron, onnan szívesen hazakocognék. – Ostobaság. Az irpda felé amúgy is útba esik a házatok. De előbb meg kell állnom egy helyen. Maximum tíz percre. B-nek nehéz ellentmondani, Amanda nagyon jól tudta.
Milyen távoli! Térben is, időben is. Eszébe ötlött a csomag, amelyet délután akar feladni, még mielőtt négykor bezár a posta. Eszébe jutott a három muskétás. Mostanában már nem is szokták így nevezni magukat. Ami azt illeti, a havi közös ebédeknek is végük szakadt hónapokkal korábban. Cecile babái már majdnem hat hónaposak lennének, ha nem fordulnak rosszra a dolgok. Norma az utóbbi időben elég gyakran találkoz- gat Lester Cole-lal, legalábbis Larry beszámolói alapján ez a helyzet. De miért nem mesél erről neki a barátnője? – tűnődött Amanda. Persze örült, hogy Norma boldog. Hiszen olyan jó lélek! Mint Larry. Larry családot szeretne alapítani. Amanda nem. A munkahelyén érzi magát legjobban. Most is, a szabadnapján, legszívesebben ott lenne. Egy autó ment el mellette, lassított, visszatolatott, majd megállt. – Amanda! Te vagy az? Mit keresel itt? – kérdezte L. Bárcsak ne látta volna meg! Most már muszáj lesz odamennie az autóhoz, és válaszolnia. – Várom, hogy elálljon az eső. – Ilyen időben kocogni!
Képtelen vagyok tovább abban a házban élni! Egy óra múlva vissza kellene mennem oda, de minden porcikám tiltakozik ellene! Abban a szobában aludni… gondolj bele… nem bírom már sokáig! L. felállt és az ablakhoz lépett, mint korábban Amanda. A szabadság keresésének egy módja ez, gondolta a lány: ha csak egy pillanatra is, de a hátunk mögött hagyni a helyet, ahová be vagyunk zárva. Talán ott, kint lapul valahol a válasz a kérdéseinkre, egy kőbe vagy egy fa törzsébe vésve. Legalábbis ebben reménykedünk. Látva szerelme szenvedését a férfihoz lépett, és kezét a két vállára tette. – Minden reggel egymás mellett ébrednénk! – suttogta. – Amíg világ a világi Amikor L. megfordult, hogy átölelje, Amanda könnycseppeket látott megcsillanni a szemében. – Adj időt, hogy kitaláljak valamit! – mondta L. – Nem lenne szabad, de szeretjük egymást. Adj időt, hogy kitaláljak valamit! Pokoli itt a hőség mostanában – mondta Anya. – Tegnap is harminchét fok felett mutatott a hőmérő. A házban meg lehet sülni. Biztosan most akarsz jönni?
Csodás volt ott tölteni a napokat! Főleg télen tűnt meghitt kuckónak: kint eshetett az eső vagy a hó, lehetett szürke az idő, bent, a kis asztalkán, ahol az apróbb cikkeket állították ki, mindig állt egy pompás virágcsokor, amelyet hetente rendeltek Mrs. Lyons kérésére. A ruhák is pompásak voltak. Lyonsnak kitűnő érzéke volt a ritka árnyalatokhoz és a különleges párosításokhoz. A készlet minden egyes darabja ellenállhatatlannak tűnt. Megdöbbentő volt látni, hogy a nem túl szerény árak ellenére a legritkább esetben távozott vevő üres kézzel. Ha mást nem is, egy sálat venniük kellett. Történetesen Amanda első szerzeménye is egy fehér, pipacs- és búzavirágmintás selyemsál volt. – Fehér kosztümmel viseld! – tanácsolta Mrs. Lyons, aki épp akkor tért haza Franciaországból, kincsekkel megpakolva. Amikor Amanda megjegyezte, hogy nincsen fehér kosztümje, Mrs. Lyons további tanácsokkal látta el. – Egy fehér kosztümnek márpedig lennie kell a szekrényedben! Vigyél csak egyet innen! Megkapod huszonöt százalék kedvezménnyel.
Pedig én egyenesen rád nézek. Norma mindig azt hitte, a férfi a lábát nézi… Erre nem tudott mit mondani. Ma minden balul sül el! Minden! – Ez nem éh vagyok, Lester! – tört ki belőle. – Szörnyű élményben volt ma részem, és rettenetesen össze vagyok zavarodva. – Szörnyű élmény, itt, az iskolában? – aggodalmaskodott Lester. Semmi köze a sulihoz. Ha lehetséges lenne megosztani a szörnyű titkot valakivel, nagyon valószínű, hogy ennek a kedves, intelligens férfinak mondaná el. Lester végtelenül tapintatosan elfordította Normáról a tekintetét, amikor a lány hangja elcsuklott, és a pályán sárga mezben fel-alá szaladgáló diákokat kezdte nézni. – Mit tennél – szipogott Norma –, ha két embert, akiket nagyon szeretsz, és akikben feltétel nélkül bíztál, két hozzád nagyon közel álló embert, rajtakapnál valami szörnyűségen? Mondjuk, meglátnád a… – egy ideig kereste a megfelelő példát – a nagymamádat lopni egy üzletben? Természetesen az én esetemben nem erről van szó, de valami hasonlóan vad, borzasztó dolgot láttam.
A legcsekélyebb fogalma sem lehetett arról, valójában mi zajlik Amandában. – Azt hittem, az otthon végzett tesztek nem százszázalékosan megbízhatók, ezért fordultam önhöz. – Nos, nyugodjon meg! Semmi kétség, már bőven a második hónapban jár! – Az orvos hirtelen sürgető lett. A váróteremben még legalább hat kismama várt rá hatalmas pocakkal. – Kint az asztalnál majd adnak önnek egy részletes tájékoztatót a teendőkről, és egy időpontot jövő hónapra. Gratulálok, Mrs. Balsan! Amanda elővette táskájából a kis jegyzetfüzetét, a hozzárögzített tollal együtt. A tollat a papírnak szegezte, és kétségbeesetten küzdött a megfelelő szavakért. Mint oly gyakran, most is annyi minden múlott azon, hogyan nyilvánul meg! Szavai súlyosan, félelmet keltőn zengneke, vagy olyan emberről árulkodnak, aki ura a helyzetnek, és a poharát félig töltve látja, nem félig üresnek? De hogyan láthatná a poharát félig telinek, amikor üres! Amanda mobilja is a táskájában lapult. Remegő kézzel tárcsázta L. számát, és imádkozott, hogy az autójában érje a férfit.
– És ki is állok mellettük, Amanda drágám. Bármit gondolt is – és Amandának voltak elképzelései a valódi véleményéről –, Lawrence Balsan a megszokott klisékkel fogadta a hírt. Legalábbis Amanda jelenlétében. – Nos, fiam, gyönyörű menyasszonyt választottál. Az esküvőt illetően pedig, természetesen, rendelkezésetekre áll az egész ház. Kint is, bent is. Választhattok. Amanda szólt Larrynek, hogy az ő családjánál kizárt, hogy meg tudják tartani az esküvőt, és a fiú valószínűleg már tájékoztatta erről az apját. Larry Amanda családjával is beszélt, tisztelettel megkért szülőket és testvéreket, hogy vegyenek részt az eseményen, és maradjanak a vendégeik, amíg csak jólesik. Majd rendkívül udvariasan fogadta, ahogy a családtagok különböző okokra hivatkozva kimentették magukat, és megígérte, hogy keresni fogja velük a kapcsolatot, és saját családjának tekinti őket. – Nagyon szomorú vagy, amiért nem lesznek itt az esküvőn? – kérdezte Amandát. – Igen, de nem annyira, mint gondoltam. Négy év egyetem után hozzászokik az ember, hogy távol van a családjától.
Ez utóbbi eddig fel sem tűnt Amandának. A szemei egyértelműen kisebbnek hatottak! Mindez visszatetszést váltott ki Amandából. Magába zárkózott. – Ah, dupla csoki! – csettintett a nyelvével Larry. Az ehhez hasonló cuppogást mindig undorítónak találta Amanda. A férje tisztán tartotta magát, nagyon is, de rémes szokásai voltak. Előszeretettel vágta például a lábkörmét az ágyon, és hagyta, hogy a darabkák a szőnyegre hulljanak. Fura, hogy az ember képes egyszerre kedvelni valakit, és ugyanakkor irtózni az érintésétől. – Áprilishoz képest meleg van – jegyezte meg a férfi. – Emlékszel, tavaly ilyenkor hó esett. Emlékezett. – Ha lenne medencénk, április ide vagy oda, azonnal fejest ugranék bele! Csapnék egy meztelen fürdőzést! Hogy hangzik? – Nem rossz – válaszolta Amanda kötelességtudón. Larry felállt, és olyan erővel tolta be a székét, hogy minden csörömpölt az asztalon. Aztán nagyot ásított. – Nos, meztelen fürdőzésről szó sem lehet, de mit szólnál egy közös zuhanyozáshoz? Nekem nagyon tetszik az ötlet!
A sövény mögé rejtett zenészek is épp a megfelelő pillanatban zendítettek Mendelssohn győzedelmes indulójára. Mindenki felállt, és a pár, kíséretével együtt, végigvonult a virágokkal szegélyezett ösvényen. Tökéletesen szervezett, eltervezett és helyénvaló volt minden, beleértve az óriás platánok alatt rendezett fogadást is. Cecile kipirult az izgatottságtól. – Peter, Amanda, ti már jól ismeritek egymást. De neked, Larry, bizony jobban meg kell ismerned Petert – még alig találkoztatok! – Kétszer – mondta Peter. – Egyszer, amikor Norma ellátogatott hozzánk, bevittél a városba. Még végzős voltam, és mély benyomást tettél rám mint komoly üzletember, aki már élesben dolgozik. Larry elnevette magát. – Emlékszem, a lányokon, Normán, Cecile-en és Amandán viccelődtünk. Pedig akkor még nem is találkoztam Amandával. Elneveztük őket a három muskétásnőnek. Most már örökre a három muskétás maradunk. Most, hogy… itt leszek én is. – Mondd csak ki nyugodtan! Most, hogy te is férjhez mégy – vágott közbe Larry.