Tehát jelen vannak, de alvajárókként. Saját tetteik súlyára is akkor döbbennek rá, miután már cselekedtek. "Rámvetítesz egy általad elképzelt képet", mondja a lelkész a feleségének a rettentő kényelmetlen vasárnapi húsleves kudarcos elfogyasztása közepette. Ez a film minden egyes kapcsolatára igaz. Nem látjuk a másikat a saját előítéleteinktől és hátsó gondolatainktól. Mindenki – kivétel nélkül – neveltetésének jéghideg csődjében ül. A két szülő konszenzus nélküli viszonyulása: prekoncepciók között elvész a gyermek. "Békesség Istentől, tiszteletes úr" – köszönnek annak az embernek az utcán, aki pár perccel később egy autó ülésére szorítja felesége nyakát. Mint mondja, önvédelemből: "Te provokálsz, én csak védekezek". Ez egy olyan láncolat, amelyben a gyerek azt mondhatja a szülőjének: csak úgy beszélek veled, ahogy te velem. Ha úgy tetszik, emlékezteti hitetlen apját a jézusi tanításra. Az apa üres frázisai ugyanúgy segélykérések, mint az anya maga elé szegezett tekintete, a fiú visszaköpött levese.
A szigeten kívül néha egy halászhajón, néha egy vasúti építkezésen robotoló családfő mellett leginkább Ingrid viszi előre a cselekményt, aki az iskola után egy gazdag családhoz szegődik el a gyerekekre vigyázni. Nekik van tehát a legtöbb kapcsolatuk a külvilággal, de ők is mindig hazatérnek. Nem ereszti őket a sziget. Kettejük közül egyébként Ingrid az erősebb karakter, és általában is inkább a női szerepek kerülnek fókuszba. A regényt a szép természetlírások teszik igazán élvezetessé ("Február volt. Nehéz, nedves hópelyhek kavarogtak a levegőben, és sárga tajték söpört végig a szigeten. A tenger kifehéredett, de a hálók kint voltak a nyílt vízen, és be kellett húzni őket, mielőtt az időjárás még rosszabbra fordul. "), néha viszont egészen besűrűsödnek az események ("Lars azt ordította, hogy a másik hajóval vissza kell menniük a nyílt tengerre a hálókért. Ingrid közölte vele, hogy teljesen elment az esze. Lars úgy rohangált fel-alá a parton, mint aki megőrült. Ingrid rákiabált, hogy nem normális, ha vízre akar szállni.
Nem ismerős ez valahonnan? " (Matei Vișniec
(Itt hamisan csippentett a szemeivel. ) – Az már megint én vagyok. – S aki a »vizitkártya történetét«, ezt a politikai skandalomot kibeszélte. – De már az megint nem én vagyok. A derék férfiú erre a kijelentésemre nem hökkent vissza, hanem, mint akinek a dolga rendben van, minden engedelemkérés nélkül leereszkedett a hátam mögötti székre s kockás nadrágban lötyögő lábszárait egész otthonosan egymásra rakta. – Nekem ajánlólevelem van önhöz. Még ezelőtt 4 évről szól, amikor Párizsban tartózkodtam. Egy főrangú kundsaftom adta az ajánlatot önhöz. Átnyújtotta a levelet. Egészen meg volt már sárgulva. Felbontottam: egy ismeretes magyar mágnás neve volt írva az ajánlólevél alá, mely így hangzott: Ez az úr egy zseniális fickó. Egészen a mi emberünk. Magyar, de mégis amerikai. Tudja a gyengéinket és szellemesen aknázza ki. All right! Az árucikk, amellyel kereskedik, a lehető legérdekesebb s a lehető pikáns alakba pakolja be. Te értesz engem! Ami magadat illeti – talán elkéstem. Azonban, ha jól tudom, te nagy barátságban vagy Lonkayval, s neki széles ismeretsége van olyanokkal, akikből a kész vevők kerülnek ki.