Meglátá pedig őt Júda, és tisztátalan személynek gondola, mivelhogy befedezte vala orcáját. És hozzá téré az útra és monda: Engedd meg kérlek, hogy menjek be tehozzád, mert nem tudja vala hogy az ő menye az. Ez pedig monda: Mit adsz nékem ha bejössz hozzám? És felele: Küldök néked az én nyájamból egy kecskefiat. És az monda: Adsz-é zálogot, míg megküldöd? És monda: Micsoda zálogot adjak néked? És monda: Gyűrűdet, gyűrűd zsinórját és pálcádat, mely kezedben van. Odaadá azért néki, és beméne hozzá, és teherbe ejté. Azután felkele és elméne, és leveté magáról a fátyolt; és felvéve az ő özvegyi ruháját. És megküldé Júda a kecskefiat az ő adullámbeli barátjától, hogy visszavegye a zálogot az asszonytól, de nem találá azt. És megkérdé a helység férfiait, mondván: Hol van az a felavatott parázna nő, aki Enajim mellett az útfélen vala? És azok mondának: Nem volt erre felavatott parázna nő. …És monda Júda: Tartsa magának, hogy csúffá ne legyünk: ímé én megküldöttem volt ezt a kecskefiat, te pedig nem találtad meg őt.
Ez utóbbi jól tudta a leckét. Kérdőre vonta a tizenegy zsidó utast, és szemükre vetette, hogy a jóért rosszal fizettek. – Elloptátok a kormányzó legértékesebb poharát – mondta nekik –, "abból szokott jövendölni". (44, 5. ) Ebből mellesleg azt is megtudjuk, hogy József találta fel a kávéaljból való jóslást. Jákob fiai tiltakoznak és arra hivatkoznak, hogy ők nem lophatták el az ezüstpoharat, hiszen visszahozták Kánaánból a pénzt, amelyet zsákjaikban találtak. Azt kérik, hogy rabszolgaként Egyiptomban maradhassanak, ha a keresett pohárra ráakadnak valamelyikük holmija között, sőt, a tettes halállal lakoljon. Megtörténik az általános motozás, és képzelni lehet, mennyire megdöbbennek héber barátaink, amikor felnyitják a kis Benjámin zsákját, és a csendőrök megpillantják benne a keresett tárgyat. Nincs mit tagadni: tetten érték. A kétségbeesett fivéreket visszakísérték a palotába. Szerencséjükre József úgy döntött, hogy már elég a komédiázásból. Felfedte kilétét. Sírtak az örömtől; József kijelentette, hogy mindent megbocsát.
Egy öregembernél kaptak szállást, aki bőkezűen megvendégelte őket és tiszteletükre nagy lakomát rendezett. Most pedig hadd idézzük szó szerint! "És mikor vígan laknának, íme a város férfiai, a Béliái fiainak emberei, körülvették a házat, és az ajtót döngetve, mondának az öregembernek, a ház urának, mondván: Hozd ki azt a férfiút, aki házadhoz jött, hogy ismerjük meg őtet. És kiment hozzájuk az a férfiú, a háznak ura és monda nékik: Ne, atyámfiai, ne cselekedjetek ilyen gonoszt, minekutána az a férfiú az én házamhoz jött, ne tegyétek vele azt az alávaló dolgot. Ímé itt van hajadon leányom és az ő ágyasa, ezeket hozom ki nektek, és ezeket nyomorgassátok, és tegyétek velők azt, amit csak tetszik, csak e férfiúval ne cselekedjetek azt az alávaló dolgot. A férfiak azonban nem akartak reá se hallgatni. Ekkor kézen fogta az a férfiú az ő ágyasát, és kivitte nékik az utcára. Ezek pedig megszeplősíték őt, és gonoszul élének vele egész éjszaka reggelig, és csak amikor feltetszett a hajnal, akkor bocsátották el.
Ez a csodálatos recept és az isteni galamb által szavatolt sikere megtalálható, kérem szépen, elejétől végéig a magasztos Mózes első könyve 30. fejezetében, a 25–43. A furfangos Jákob nem érte be azzal, hogy e fortély által megfosztotta Lábánt nyájainak kilenctizedétől, s egy szép napon se szó, se beszéd, kereket oldott és magával vitte időközben megszaporodott kis családját is. Lea és Rákhel Jákob pártját fogta apjával szemben, helyeselték szándékát, mikor közölte velük szökési terveit. Rákhel távozóban még apja bálványszobrait is elemelte és szó nélkül magával vitte. A derék Lábán pedig kétségbeesett; vejének és leányainak üldözésére indult, és sikerült utolérnie a karavánt. Minden ékesszólását latba vetette, de nem tudta rávenni Jákobot a visszatérésre. "Legalább az isteneimet add vissza! – mondta neki. – Miért loptad el az én isteneimet? " Jákob nem értette, mit jelent ez, és felkérte Lábánt, kutassa át a család poggyászát. Miközben az atya Lea holmiját vizsgálta, Rákhel bedugta a bálványokat az egyik teve málhanyergébe, és ráült.
Ugyanez a szerző azonban mindjárt e szent család erényességének remek példáit nyújtja. Az újabb bibliai történetben egyetlen szóval sem ítéli el a három sodomai menekültet. Az isteni galambnak az a sajátos tulajdonsága, hogy a legundorítóbb trágárságokat a világ legegyszerűbb dolgaiként meséli el: a szent szerző tollából a vérfertőzés egészen mindennapi eseménynek látszik. Az olvasó bizonyára megbocsát egy újabb idézetet; szükség van rá, mégpedig szó szerint, hogy alaposan megismerjük a szentírást, ezt a tökéletes vallási könyvet, a dogma és a hit fennkölt talpkövét. "Lót pedig felméne Czóárból, és letelepedék a hegyen, és vele együtt az ő két leánya is, mert fél vala Czoárban lakni; lakozék tehát egy barlangban ő és az ő két leánya. És monda a nagyobbik a kisebbiknek: A mi atyánk megvénhedett, és nincsen a földön férfiú, aki mihozzánk bejöhetne az egész föld szokása szerint. Jer, adjunk bort inni a mi atyánknak, és háljunk ővele, és támasszunk magot a mi atyánktól. Adának azért inni bort az ő atyjoknak azon éjszaka, és beméne a nagyobbik, és hála az ő atyjával, ez pedig semmit sem tuda annak sem lefekvéséről, sem fölkeléséről.
Csodálkozhatunk azon is, hogy Ábrahámnak, nagyúr létére, egyetlen hüvelyknyi földje sem volt. Miért nem szerzett soha, sehol akár egy kicsiny telket, egy ilyen vagyonos ember? … A kritikusok végül rámutatnak, milyen különös, hogy Mózes első könyve Ábrahám idejében kelendő pénzről beszél. Semmiféle pénz nem volt abban az időben Kanaánban, a zsidók sohasem vertek saját maguk pénzt! Vajon így kell érteni ezt, hogy a szóban forgó négyszáz siklus egyszerűen csak e telek értéke a szerző becslése szerint? Ez a feltevés sem oldaná meg a nehézséget, mert nem ismerték a pénzt abban az időben sem, amikor Mózes e művet állítólag írta. A 25. fejezetből megtudjuk, hogy Ábrahám vigasztalást talált Sára haláláért új felesége oldalán, akit Ketúráhnak hívtak. A pátriárka akkor legalább száznegyven esztendős volt. Láthattuk, Sára maga jelentette ki negyven évvel korábban, hogy Ábrahám már öreg a gyermeknemzéshez, és csak égi csoda útján lehet törvényes fiú apja. Ábrahámnak minden isteni beavatkozás nélkül még hat fia született Ketúráhtól: Zimrán, Joksán, Médán, Midián, Isbák és Suakh.