(Kemke)). Másfelől, a szkeptikusok nem annyira az esztétikai ìtéletek szubjektivitására, mint inkább azok eltérésére tették a hangsúlyt, valamint arra, hogy a szépségről pusztán személyes véleményt lehet alkotni, semmi többet. Az objektivista felfogást nemcsak filozófiai iskolák, hanem bizonyos művészetelméletek is átvették, noha nem minden módosìtás nélkül. 98 Created by XMLmind XSL-FO Converter. hatodik fejezet A SZÉPSÉG: AZ OBJEKTIVIZMUS ÉS A SZUBJEKTIVIZMUS VITÁJA A) A zenében a görög objektivizmus bástyája, a jól ismert anonim Problemata azt állìtotta, hogy "az arány természetes módon tetsző", hogy a ritmus születésétől fogva gyönyörködteti az embert (Ps. -Arisztotelész, Problemata, 920b 29). Ugyanakkor a könyv azt mondja, hogy a dallamokban való gyönyörködés csak akkor válik lehetségessé, ha hozzászokunk a dallamokhoz, más szóval, hogy ez nincs jelen az ember születésétől fogva. B) A költészetben Pszeudo-Longinosz azt állìtotta, hogy "szokásbeli, ìzlésbeli és életkorbeli különbségektől függetlenül ugyanarról a dologról mindenkinek ugyanaz a véleménye (Ps.
És mi a helyzet az ipari épìtészettel? A művészet határain belül maradhat-e, ahová az épìtészet hagyományosan tartozik, vagy pedig sajátos jellege miatt ki kell onnan utasìtanunk? A plakátfestészet vajon a festészet egy ága vagy puszta kereskedelmi vállalkozás? Egyes rendkìvül idealista preraffaeliták nemtetszésüket fejezték ki, amikor egyikük egy szappanmárkát reklámozó plakátot merészelt készìteni. Modern kontextusban mindezeket a kételyeket egy szélesebb kérdéskörbe foglalhatjuk: Az úgynevezett "kommunikációs médiumok" vajon a művészet területén vagy azon kìvül vannak? Ugyanilyen vitatott a művészeti lakberendezési tárgyak és a különféle, úgynevezett objets d'art státusa. Batteux soha nem gondolt volna rá, hogy belefoglalja őket rendszerébe; idővel azonban mégis szert tettek a "művészi" állandó jelzőjére, és manapság gyűjteményekben és galériákban is találkozhatunk velük – fazekastermékekkel, üvegtermékekkel, művészi szőnyegekkel és fegyverekkel. Inkább utilitarisztikus célokat szolgáltak, nem pedig szépnek szánták őket, és ezért – mivel nem "tiszta" műalkotások voltak – szükségképpen érdemtelenek voltak rá, hogy egyáltalán művészeteknek tekintsék őket.
Van olyan költészet, mely a költői őrjöngésből (μανία), és van olyan, amely a szakértelemből (ηέσνε) származik. Az őrjöngő vagy mániás költészet az ember legmagasabb funkciói közé tartozik, ám a szakértelem révén alkotott költemény csupán a kézművesség szintjén van. Amikor a Phaidrosz-ban Platón leìrja az emberi lelkek és hivatások hierarchiáját (248d), a költőt kétszer szerepelteti: egyszer a hatodik helyen, a kézműves vagy a földművelő szomszédságában, egy másik névvel viszont, mint μοςζικόρ az első helyre kerül, a filozófusok társaságába: a μοςζικόρ ugyanis nem más, mint a költő – a múzsák kiválasztottja, aki azok inspirációjával rendelkezik és teremt. Az Ión-ban Platón állandóan visszatér a költészet és a művészet ellentétéhez, és az isteni inspirációt a költészet lényegi elemének mondja. Kijelenti, hogy "a múzsa is maga tesz istennel teltté [inspirálttá] némelyeket, de ezektől az istennel telt [inspirált] személyektől más ihletettek lánca függ. Mert valamennyi epikus költő, aki jó, nem szakértelem alapján, hanem istentől eltelve, megszállottan mondja a sok szép költeményt, és a dalköltők, akik jók, szintazonképpen […] a költő mindaddig nem képes alkotni, mìg az isten el nem töltötte, és többé benne nincsen értelem […] nem szakértelem alapján alkotnak […] hanem isteni osztályrészük alapján […] isten maga a szószóló, csak éppen rajtuk keresztül szól beszéde hozzánk […] nem emberi eredetűek azok a gyönyörű alkotások s nem emberekéi, hanem isteniek és istenekéi, a költők pedig csupáncsak tolmácsai az isteneknek" (533e–534e).
Úgy tűnik, művészetdefinìciónknak ennek a tág és változatos területnek az egészét le kell fednie. 5. VITÁK A MŰVÉSZET FOGALMÁRÓL Korunk azt a definìciót örökölte, mely szerint a művészet a szépség létrehozása, valamint azt a kiegészìtő definìciót, mely szerint a művészet a természetet utánozza. Ám valójában egyik sem bizonyult helytállónak, ami új és jobb definìciók utáni kutatást váltott ki. Nincs is belőlük hiány. Némelyikük már a századfordulón megjelent. Azt, hogy a művészet melyik genus-ba tartozik, soha nem kérdőjelezték meg: a művészet tudatos emberi tevékenység. A viták akörül forognak, hogy mi különbözteti meg a művészetet más tudatos emberi tevékenységektől, másként fogalmazva, hogy mi a rá jellemző specifikus különbség. Egyes definìciók ezt a különbséget a műalkotások bizonyos tulajdonságaiban, mások a művész szándékában, megint mások a műalkotásokra való befogadói reakcióban látják. (1) A művészet megkülönböztető jegye az, hogy szépséget hoz létre. Így szól a tizennyolcadik századból ránk maradt klasszikus definìció.
Ez azért igaz a művészetre, mert a lélekre is az, mint ahogyan a társadalomra is. Charles Nodier romantikus ìrótól származik a romantikus irodalom következő, 1818 körül megfogalmazott definìciója: mìg a korai és a klasszikus költők számára az inspiráció forrását "az emberi természet tökéletességei jelentették", számunkra, romantikus költők számára saját fogyatékosságaink és nyomorúságunk ("nos misères") alkotják ezt a forrást. Voltak más romantikusok is, akik nagyjából ìgy gondolkodtak: Alfred de Musset francia költő úgy érezte, hogy a modern (romantikus) időkben és a modern művészetben a szenvedés nagy súllyal van jelen. Ilyen sokféle definìciója van tehát a romantikának – ezek különbözőek, ám sokban hasonlìtanak egymásra: egy összetett jelenséget különféle szempontokból közelìtenek meg. Általánosan és negatìve fogalmazva azt mondhatjuk, hogy a romantika a klasszicizmus ellentéte. A romantikus szépség teljesen más, mint a klasszikus szépség, mely utóbbit a szűk értelemben vett szépségnek neveztünk; különbözik az arány szépségétől és a részek harmonikus elrendezésének szépségétől.
Az előbbi azt próbálja megadni, hogyan kell felismerni a szépséget, az utóbbi pedig azt, hogyan kell magyarázni. A szótárak a szépség és a belőle származó kifejezések számos szinonimáját kìnálják: például csodálatos, elragadó, csinos, szemrevaló, bájos, kecses, vonzó, franciául: grâce, agrément, charm, éclat, richesse, excellence, magnifience, merveille. Könnyen felismerhető azonban, hogy ezek nem valódi szinonimák. Úgy tűnik, (a B értelemben vett) szépségnek valójában egyetlen szinonimája sincs. 2. A NAGY ELMÉLET A szépség antikvitásban kidolgozott általános elmélete azt mondta ki, hogy a szépség a részek arányában, pontosabban a részek arányában és elrendezésében, még pontosabban a részek méretében, minőségében, számában és ezek viszonyaiban áll. Ez jól illusztrálható az épìtészet példáján: azt mondhatjuk, hogy egy oszlopcsarnok szépsége az oszlopok méretéből, számából és elrendezéséből fakad. Hasonló a helyzet a zenével is, azzal a különbséggel, hogy a zenében nem térbeli, hanem időbeli viszonyok játszanak szerepet.
Az esztétika legfontosabb terminusai közé tartoznak az absztrakt terminusok is: nemcsak a szépség és a csúfság, de a fenségesség, a festőiség és a kifinomultság is (úgy tűnik, ezek a szépség változatai), valamint a gazdagság és az egyszerűség, a szabályosság és az arány (melyeket az esztétika a szépség okainak tart). Sok esztétikai terminus többértelmű, és az adott használatnak megfelelően kerül a fent felsorolt kategóriák valamelyikébe; ez vonatkozik még a "művészet" terminusra is, ami vagy tárgyak együttesét jelöli (d) vagy a létrehozásukra való képességet (f). [A magyar "művészet" kifejezésre ez nem érvényes: az angol "art" esetében, amint erről később Tatarkiewicz részletesen beszél, azért igaz ez, mert a latin ars, illetve a görög tekhné szakértelmet jelentett. – A ford. ] 4 Created by XMLmind XSL-FO Converter. Azalábbi esztétikai terminusokat a könyv következő fejezeteiben gyakran fogjuk használni. (1) Aművészet[art] terminus egykor az ember egyik képességét jelölte, nevezetesen azt, hogy képes megalkotni olyan dolgokat, melyekre szüksége van.
Márainak létezik néhány olyan műve, mely valószínűleg örökké homályban marad. Ezek azok, melyekről (legalább egy cím erejéig) tudunk, de szövegükkel csak nagyon részlegesen vagy egyáltalán nem rendelkezünk. Jelen tanulmány és szövegközlés e művek leltárba vételével és egyikük (Föld) szövegének közlésével illetve elemzésével is foglalkozik. Általánosságban elmondható, hogy ezen írások mind az életmű korai szakaszából valók és nem tartoznak lényeges művei közé. Maga Márai is "megtagadta" 1927 előtt, kötetben megjelent műveit, ezeket nem vették bele művei jegyzékébe sem (a Pantheon és a Révai Kiadó kötetein is az Istenek nyomában az első vállalt mű). E tettében értékeli a tanulmány során később említésre kerülő németországi éveket is, s leszámol mindazzal, ami idekötötte (eszmék, stílus, életszemlélet), így többek között az expresszionizmussal és terméseivel is. Csak az érdekessé kedvéért említjük meg: A szegények iskolájában azt írja[102], hogy A mesterember kérlelése címmel megjelent egy kötete Kassán 1917-ben, mely "elfogyott".
Most kezdett – a terminus jelentésének megfelelően – kizárólag a szépművészetek osztályozása lenni. Ugyanakkor a művészeti alkotások (a műalkotások) osztályozását kezdték úgy megalkotni, ahogyan korábban a szakértelmek osztályozását alkották meg. A felvilágosodás még a művészetek felosztásánál is általánosabb feladatba fogott és végre is hajtotta azt: az összes emberi tevékenységet felosztotta. Ebben pedig a művészet és a szépség nagy szerepet kapott. Visszatértek a korábbi felfogáshoz: az emberi tevékenységek elméletire, gyakorlatira és poietikusra történő arisztotelészi felosztásához. Ezeket a tevékenységeket megismerésre, cselekvésre és létrehozásra osztották fel. Másként fogalmazva: műveltségre, moralitásra és a szépművészetekre. Az angolok korán megfogalmazták ezt a felosztást, a németeknél pedig Kant dolgozta ki és ő járult hozzá legnagyobb mértékben elterjedéséhez és megőrzéséhez. E) A felvilágosodás a művészeteket szépművészetekre és mechanikai művészetekre osztotta fel, de a szépművészetek további felosztásával nemigen foglalkozott.