A beszédtanárom, Ságodi Gabriella még Montágh Imrétől tanult. Rendkívül intelligens, s nagyon határozott volt, de empátiával irántunk, valamennyiünkkel személy szerint is és nagyon jól megtanította beszélni az osztályunkat. Nagyon szerettem Rába Rolandot, aki elképesztően jó színész és nagyon sokat tud. Csak két évig volt az osztályfőnökünk, de beszédtanárunknk megmaradt. Vele csináltuk meg a Nibelung-lakóparkot, Térey János művét, ami nyelvezetét tekintve nagyon nehéz anyag. Magába foglalja a Nibelung mondavilágot, de áthelyezve a mába, a brókervilágba. Igazából csak kiültünk egy sorba és mindent csak hanggal csináltunk végig. Azzal jelenítettük meg a különböző karaktereket, nem volt semmi akció, szinte semmi kellék, leszámítva egy-kettő tényleg nélkülönözhetetlen jelzést. Olyan színeket tudott nekünk ezzel tanítani, amelyekkel valóban nagyon jó útravalót kaptunk. - A Színművészeti után szinte azonnal Miskolcra kerültél. - Voltam gyakorlaton az Örkény Színházban, benne voltam a Bagossy László rendezte Hamletben, a címszerepben Polgár Csaba, s a többiek Csuja Imre, Für Anikó, Pogány Judit, Gálffi László… fantasztikus színészek körülöttem – és akkor a főpróbahéten megsérültem, kifordult a bokám és életem első bemutatójából kiestem.
Én a Bajor Gizi Színészmúzeumban vehettem át 2008-ban a minisztertől az Aase-díjat. A Miskolci Nemzeti Színház megbecsült, szeretett, nyugdíjas művésze. Amikor nyugdíjba küldtek, nagyon megsértődtem, de mindjárt megnyugodtam, mert azonnal felajánlottak szerződést és azóta sem pihentem. Ebben az évadban kicsit fogok, mert csak egy szerepet játszom, de ez legalább különleges előadás és különleges feladat lesz. Marius von Mayenburg - egy berlini társulat dramaturgja rendezője – "hidegvígjátéka". Címe: A hideg gyermek. Sok igaz gondolat van benne, nagyon pikáns, 18 éven felülieknek szól - és én 14 éves kislányt játszom benne. Rendkívül szürrealista, de egyben realista is a darab, remélem, hogy sikerülni fog. A fiam, Hernádi Csaba szintén színész. A Nemzeti Színiakadémián végzett. Játszott a Katona József Színházban, Csehov Ivanovjában, Ascher Tamás rendezésében, a Szkéné Színház Öldöklő angyal című Bunuel darabjában és ugyanott Dosztojevszkij Ördögökjében, Pintér Béla és Társulata A sehova kapuja című produkciójában, a 2005-ös Filmszemle fődíjas filmjében, a Fekete kefében.
Ott bármit szabadon kipróbálhattam. Nagyon érdekes élményem már az egyetem idejéből, harmadévről, amikor Zsámbéki Gábor rendezett nekünk egy Csehov vizsgát. Egy-egy felvonást vittünk színre a darabjaiból, és a Cseresznyéskertből Lopahin szerepét osztotta rám. Lopahin hazajön a vásárból, elmondja, hogy megvette a birtokot, a cseresznyéskertet, ahol az apja jobbágy volt. Ez egy jelentős monológ. Kerestem azt az élethelyzetet Budapesten, a Rákóczi úton, hogy ez most én hol tudnám kipróbálni. Kimentem az Erzsébet hídra és ott, a Dunának mondtam, a szélnek és az elemeknek nekifeszülve. Ott találtam meg a fővároson belül azt a helyet, ahol valamelyest olyan körülmények között éreztem magam, mint otthon, a határban. Olyan anyagra készültem, aminek nem tudtam, hogy mi a vége, hova tud kifutni, viszont mindenáron szerettem volna kezdeni vele valamit, azt hiszem, attól tartottam leginkább, hogy csak felmondom középszerűen a szöveget és az mindennél rosszabb, akkor nincs értelme foglalkozni vele.
Hogyhogy? Ott lenni egy filmforgatáson, kamaszként! Miért nem? - Nem jártál próbákra. - De én ezt meg tudom csinálni. - Akkor sem. Attól kezdve, úgy jártam próbákra, mint a kisangyal. Az utazások, fellépések sora a környékbeli falvakban akár a legszélsőségesebb körülmények között, nyári melegben vagy a novemberi András napi vásárok során, egy hurka-kolbász honoráriumért, nagy élmény voltak gyermekként. De eljutottunk Csehországba, Olaszországba, Svédországba is. Hogyan kezdtél a színészet felé orientálódni? Kamaszként az ember nem igazán tudja, az energiáit milyen irányba csoportosítsa és használja. Mindig érdekelt a fára mászás – ez meg is látszott a testalkatomon meg a hegeimen -, illetve nagyszüleimnél ott volt az udvar, állatok, volt kutyájuk és a kutyával én minden délután kimentem a határba biciklivel. Ezt nagyon élveztem. Utólag tudatosult bennem, milyen fontos és meghatározó napi program volt az életemben. A mindennapi sportot adta, a jó levegőt, a szabadban voltam, a természetben, belebicikliztem a naplementébe!
Eljátszottam a Játékszínben először a Piafot, majd az Ibusárt, több előadásban, a következő évadra pedig már számítottak rám Bródy Sándor: A tanítónő című darabjában. Akkor még úgy egyeztünk meg, hogy egy előadást vállalok, de nem szerződök, mert nekem még ment a vendégházam, annyi dolgom volt még és már annyira elszoktam attól, hogy nekem megmondják, hova menjek, mikor mit csináljak. No, meg attól is tartottam, hogy ha a túlfejlett igazságérzetemmel esetleg megint beszólok valakinek, akkor szégyenszemre el kell húzni az irhámat, és már nem nagyon fogom bírni türtőztetni magam, mert aki egy kicsit beleszimatol abba, hogy a saját maga ura, nehezen teszi vissza a nyakát az igába. Na, végül az lett, hogy megkérdeztem Attilától, hogy jutott egyáltalában eszébe, hogy én idejöjjek. Azt mondta, hogy a megismerkedésünkre visszaemlékezve, úgy gondolta, legalább lesz egy ember, aki biztosan az arcába meri mondani, ha valami nem jól megy. "Ha elszállna az agyam, te biztos az leszel, aki megmondja nekem. "
Az éppen akkor megnyíló miskolci Malév irodában helyezkedtem el, jegyeladó lett belőlem. Ezt is szerettem csinálni, még inkább megszerettem a repülést, s közben a szabadságom terhére eljöhettem ide különböző előadásokba, statisztálni. - Énekkari tag vagy, de szerepeket is kapsz. - Igen. Amikor Halasi Imre lett a színház igazgatója, kaptam egy lehetőséget Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása című darabjában. Hernádi Judit játszotta az öreg hölgyet, s volt a darabban két vak, az egyik én voltam. A Magyar Színészkamara vizsgabizottsága - ha meghívják őket - megnézi az előadást, amire Színész 2 minősítést kaphat az ember. Pontosabban ez a gyakorlati része, de volt egy elméleti is, egyetemes és magyar színháztörténetből kellett tételek alapján vizsgázni. Státuszilag az énekkarban maradtam, de a direktor mindig gondolt rám, ha volt egy darabban nekem való karakterszerep, akkor megkaptam. - Mit emelnél ki ezek közül? - Amit a legjobban szerettem, az mindenképen Az öreg hölgy látogatása volt és nagy élmény volt Hernádi Judittal együtt játszani.