Ti. ahhoz képest, amivé és amilyenné valamikor kialakult. (Tehát: a lényeget tekintve esetleges ségeknek minősülnek-e az ősi és a " m a i " közt található egyezések? ). C) Vagy pedig: a beszélés részben mondhatni egyszerűen ("egyenesvonalúan") továbbfejlődött, a maga eredeti lényegét megőrizve diffe renciálódott és árnyalódott, részben viszont - sajátos okok következ ményeként — minőségi változásokon ment át? (Vagyis egészében véve merőben új arculatú fontos sajátságai is kialakultak a régebbiek mel lett, anélkül, hogy a régibb és az újabb tulajdonságok közi általában véve fontossági különbséget lehetne kimutatni. ) Közelítsünk talán úgy a kérdéshez, hogy a másodikat mérlegeljük el sőként: először a B-vel jelzett föltevést próbáljuk meg a valóság tényeivel szembesíteni. Itt mindjárt látnunk kell, hogy ellenállásba ütközünk. Hiszen világos, hogy a társadalomban élő ember napjainkban is jórészt azért beszél, hogy ezzel befolyásolja mások tevékenységét vagy viselkedését; gyakran még be szédének leírt változatát is erre használja föl.
— Hasonló össze függéseket mutat — részletezőbben, magát a kettősséget azonban kevésbé analizálva — a Meier- szerzőpáros nyelvészeti kézikönyve is. Más oldalról Buda Béla pszichológus gondolatmenete segít abban, hogy áttekinthessük ezt a kérdéskört. ) A fejlődés során így azután a magasabbrendű állatok is úgy tudják ma gukat kifejezni, hogy ezáltal célszerűen befolyásolják partnereiket, s ennek során mintegy jeleket adnak egymásnak (és n e k ü n k) * — mondhatjuk ezek szerint. De csak akkor tehetjük ezt jogosan, ha ezúttal Morrisnak azt a jel meghatározását vesszük figyelembe, amelyik a tevékenység-befolyásolás köz vetetté tevésében jelöli meg a lényeget. (Nem pedig azt, amelyik a helyette sítés mozzanatát emeli ki, s amivel kapcsolatban ezután elméleti: megis merő műveletekre szokás gondolni. ) "Jel (sign): durván meghatározva: va lami, ami a magatartást irányítja valami másra való tekintettel, amely abban a pillanatban nem i n g e r. " (Említést érdemel itt, hogy értelmező szótárunk is a "cselekvésre, magatartásra felhívó" szereppel határozza meg elsőként a jel mibenlétét. )
Melyeknek kérdéseivel már jónéhány kutató foglalkozott. De például az a jelenség is ismerős, hogy— történelmi okok és más vál tozások következtében — ami sokak számára emelkedett szózat, az mások nak már avatag, esetleg éppen hazug dagályosság lehet; akár az is megtörtén het, hogy ami az egyik közegben tragikai, az a másikban komikai jelentést kap. (S előfordul, hogy nehéz eldönteni, hogy az eredeti közegben milyet kapott. ) Föltehető, hogy nincs is szükség a példák számának további szaporí tására. Végső soron közismert jelenséggel van dolgunk. Azért szükséges rá juk röviden mégis hivatkozni, hogy tudatosíthassuk: a belőlük adódó elméle ti tanulságokat sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ki kell tehát mondani, hogy a műalkotás-jelentésnek van bizonyos "rugalmassága": módosulási lehetősége. Nemcsak a mondottak tekintetében. A jelentéshálózat egészébe beletartozhatnak közvetlenebb és közvetettebb képfölidézések is, akár erősebb és gyengébb asszociációk, — dolgok, szemé lyek, események vagy éppen műalkotások asszociálásai - tisztábban körvo nalazott vagy csak a sorok "mögöttesével" érzékeltetett világnézeti és er kölcsi meggyőződések.
"... átok reá... ", "gáldalak", "Minek nevezzelek? ", "én most temetlek"; stb. ), sokkal nagyobb azonban ezekénél azoknak' a megnyilatkozásoknak a száma, melyek a beszéd aktusoknak csak egy fokkal tágabb kategóriájába illeszkednek be. Nevezetesen: a különböző könyörgé sek, fenyegetések, fogadkozások, biztatások stb. Volt róla szó: a mi szempont jaink viszonylatában nem a szorosabb értelemben vett beszédaktus-szerűség nek, hanem a beszédtevékenységgel vagy a nyelvi alkotással való közvetlen viselkedés- illetve magatartás- alakításnak a kérdései fontosak. 1 5 A nyelvi műalkotásokat tehát általában véve nem célszerű — noha 90 többen megteszik - olyasvalamiknek tekinteni, amik valamilyen már mintegy készen lévő ismereteket, "híreket" hivatottak továbbítani, valami lyen sajátos "nyelvezet" felhasználásával. Ezt alkotóiknak számos megálla pítása is mutatja. Ritkaság ugyanis, hogy az író (vagy más művész) meglevő ismeretek közlésének szándékával magyarázza műveinek keletkezését. "A költő, mikor írni kezd, nem látja világosan... mondanivalóját — írja például Kosztolányi Dezső —, amíg teremt, nincs alapeszméje... Amennyiben megpillantaná ezt, az értelem, az öntudat fényében,... abba hagyná írását... a homályból küszködik a fény felé.
Közvetítő közeg kialakulása: állatok egymást-befolyásolása hangok segítségével; elijesztés, hívás, közös mozgásra késztetés. Ennek alkalmassá tevése differenciáltabb mozgási és viselkedési változatok kialakítására — egy magát emberré formáló lény által. A beszélés alapfunkcióinak megma radása a későbbi fejlődésben. A beszélés alakulása folyamán születő fölfedezés: a tetszőlegesen konvencionalizálható jelérték. A jelértékek fölhasználásának elterjedése, idővel "tiszta" - matematikai, kémiai stb. — jelrendszerek kiala kítása. Jelrendszer-szerűség az emberi beszédben ill. a nyelvben. - A " k ó d " szó értelmezésének kérdései: tör vényszerűség, képlettel való leírás vagy jelkulcs? ) 3. A beszélés mint cselekvés vagy viselkedés — és az újabb kutatások (Futólagos történeti áttekintés: Humboldttól Bühleren és Wittgensteinen át Hayakawa, Greenberg, Sapir, a beszédaktuselmélet, a pszicholingvisztika és a marxista nyelvfilozófia képviselőinek ide kapcsolódó nézetei fölött. Rejtett felszólítás a kijelentő mondatok jelentős részében és a kérdésekben. )
Ha ugyanis a zárósor nem a korábbi leírás rejtettebb jelentését "fogalmazná á t " felszólító mondattá — tehát ha ez a felszólítás nem következnék a korábbiakból -, akkor nem lenne szerves része a műegésznek; ha viszont csak olyasmit mondana ki szavakkal, ami a korábbiak ból már amúgy is egyértelműen kiolvasható volt, akkor - mint szükségtelen, didaktikus "ráadás" - tehertételévé lenne a versnek. ) Ilyen tekintetben a nyelvi műalkotások beszédaktus-szerűségéről is szólhatunk, - anélkül, hogy a kérdés részletezőbb taglalásában itt bele kí vánnánk bocsátkozni. A beszédaktusokkal kapcsolatban ugyan arra mutatott rá a kutatás, hogy ezek elsősorban ún. szemtől-szembe v. kiscsoportkapcso latokban, a kommunikáció primer formáiban léteznek, illetve ilyenekben ér vényesülnek, arra is fölfigyelhetünk azonban, hogy a költői műveknek igen gyakran van viszonylag erősen "közeikapcsolati" arculatuk. (Érdemes lehet ezzel kapcsolatban más művészetek közvetlen kapcsolatteremtő jelle gére is utalni: "... úgy hiszem, - írja pl.
— alapján: "Ez is olyasvalami, amivel - más helyzetben, más alkalommal — már találkoztam! ") Hasonlóképpen annak következményeként is, hogy megformálódott az " ü t " és az " ü t é s " szó-foga lompárja is, valamint hogy közben kialakították a következtetés műveleteit, és ennek egyik jelzőjeként a " m e r t " ( " d e n n ", "because") megfelelőjét is. Ehhez hasonló módon lehetett - igen hosszú fejlődés során — a szorongást és hívást kifejező "gyere ide" is "gyere ide, de kerüld ki az előtted levő vizet, mert az mély, te pedig nem tudsz úszni! "-vá. A beszéd így olyan tényezőből, mely viszonylag közvetlenül befolyá solja a környezetet - mégpedig a térben-időben egyre tágabbnak tekinthető emberi környezetet — olyan eszközzé lesz, mely egyúttal a világ gondolati megismerését is szolgálni tudja, a benne kialakult nyelvi jelrendszernek kö szönhetően. Valami mást is figyelembe kell ugyanakkor még vennünk, mikor a beszéd, a nyelv kialakulását, illetve ezek természetét akarjuk szemmel kö vetni, illetve megérteni.
(Ö itt látszólag "ismeret" ül. "adatokban rögzíthető ismeret" értelemben használja az "információ" szót. — T. ) A nyelv. ~ meghatározott életforma is... Ez a nézet, melynek premisszái meggyőződésünk szerint benne rejlenek a marxi emberfelfogásban, Vigotszkijnál és a későbbi Wittgensteinnél körvonalazódott", s lényege abban a felismerésben van, hogy a "verbális cselekvések éppúgy cselekvések, mint bármely más cselekvés,, ; ezek nem egyebek "a társadalmi interakciók sajátos típusai"-nál. 41 A "szakma" különböző képviselőinek irásai fölött végigtekintve ves sünk most már újabb történeti visszapülantást a dolgok-jelek-beszélés problémakörére. Ezúttal a korábbiaknál is nagyobb távlatból, és most már főleg metatudományi szempontokat érvényesítve. "Kezdetben voltak" az egymással fizikai-kémiai-biológiai kölcsönha tásban álló dolgok. Később kialakult a kölcsönhatásoknak, ületve a kölcsön hatások "egyik felének", (tehát az egyik hatásnak) az a fajtája, amelyet ér zékelésnek nevezünk. (Abban az értelemben, hogy a szervezetet ért külső ha tás a szervezetben érzékelést eredményez. )
Itt kerülünk ugyanis megint szembe azok kal a problémákkal, hogy a mondatok, illetve a mondatszerű egységek lénye ges éltéréseket mutatnak: hogy részint közvetlenül viselkedésmegváltozta tásra késztető, részint ismeretközlő beszédmegnyilatkozásokkal találkozunk köztük. (A kérdőmondatok - mint erről már volt szó - az előbbiek össze vonásának tekinthetők, ezért nem szükséges őket harmadik típusnak tekin teni. A "Hány óra van? " lényegében a "Nem tudom, hány óra van. Fölte szem, hogy te tudod. Légy szíves, mondd meg! " - ül. ehhez hasonló mon dat-hármasok sajátos egymásba oldásának tekinthető. ) Ugyanakkor nemcsak a vizsgálatra kijelölt tárgyat illetően mutatkoz nak eltérések a J e l e n t é s " körüli vizsgálódások alaptényezőinél. (Hogy ti. a szó vagy pedig a mondat, ületve hogy müyen típusú mondat legyen a vizs gálat alapegysége. ) Maga a kérdéses szó — a J e l e n t é s " - nem is kizárólag szűkebb szakmai berkekben kap különböző értelmezéseket. Az egyes termé szetes nyelvek sem teljesen azonos értelmű, nem teljesen azonos értelemben használt szóval jelölik a körülhatárolandó fogalmat, illetve dolgot; használó ik más funkciókban érzik a lényeget.
Keresett kifejezésTartalomjegyzék-elemekKiadványok A szóelem (morféma) Az alaktan központi eleme a szóelem (morféma). Meghatározása szerint a legkisebb nyelvi jel. Ez azt jelenti, hogy a morféma az a legkisebb nyelvi egység, amely meghatározott formával és ehhez kapcsolódó jelentéssel rendelkezik, s további hozzá hasonló, meghatározott alakú és jelentésű kisebb egységekre nem bontható. Az emberség szó két szóeleme az ember- és a -ség, melyeknek van jelentésük, de alkotóelemeiknek (a fonémáknak) már nincsen. KIS MAGYAR GRAMMATIKA Impresszum Előszó chevron_right1. Bevezetés 1. 1. A beszéd és a nyelv 1. 2. Nyelvtan és grammatika chevron_right1. 3. A nyelv egységei 1. A fonémák 1. A szóelemek (morfémák) 1. A szavak chevron_right1. 4. A szintagmák 1. A szintagma helye a szókapcsolatok között 1. A szintagmák jellemzése 1. Az állandó szókapcsolatok 1. 5. A mondatok 1. 6. A nyelvi egységek összefoglalása chevron_right2. Szóalaktan 2. Az alaktan tárgya chevron_right2. Alaktani alapfogalmak 2. A szóelem (morféma) 2.