Már napokkal később reinkarnálódhattak, mint friss grillcsirke. Csak kicsit tovább kellett bent tartani őket a sütőben és már lehetett is árulni. így tessék pizzázni, vagy grillcsirkézni a Tescóban De mondjuk, aki enni jár oda, az meg is érdemli. Hát ennyi. Biztosan lehetne erről még többet is, de sajnos a sa ját vásárlói tapasztalataimon kívül nem sok rálátásom volt a friss- 68 árura. a monitor meg a számítógép meg ugye nemnagyon jár le. illetve nem így ígértem korábban, hogy mesélek a pékekről, mert ez is egy ki csit ide passzol. A pékek és a hentesek voltak a legfaszább gyere kek az áruházban. A hentesekről bővebben majd akkor, amikor a cigányokkal való csoportos összetűzés kerül szóba, de a pékekről van egy jó történetem. A Tesco saját péksége egy elég érdekes hely, ugyanis maguk a dolgozók teszik érdekessé. Nem egyszer lát tam beszívott péket a kemence tetején lézerkardozni a lapáttal. Nem csoda hát, hogy a pékség izgi egy hely volt. Már egy ideje Tesco katonaként szolgáltam, amikor bevezették ezt a HACCP rendszert, ami egy fajta élelmiszeripari biztonságot vizsgáló mód szer, illetve ennek kell megfelelni minden olyan helynek, ahol élelmiszereket állítanak elő.
Szóval maradt egy fél tucat koldus, akiket szé pen beosztottunk műszakba. Volt, aki délelőtt dolgozott, volt, aki délután. Annyi volt csak a dolguk, hogy a műszak végén fejenként lejattoltak nekünk hatszáz forintot. Ez volt a sáp, vagy védelmi pénz, nevezzék, ahogy tetszik. így megvolt a napi 3-4 ezer forint csúszópénzünk, amit mi is elosztottunk magunk közt. így havi szinten pár tízezer forinttal ki tudtuk egészíteni a keresetünket és a koldusok is jól jártak. A vásárlókat nem molesztálták halálra, a biztonságiaknak nem panaszkodtak a vásárlók, nem volt tele Volt dussal a pa dolgozhattak nyugodtan, nem kellett az aluljáróban koldulniuk. A biztonsági őröknek szintén megvolt a maguk biznisze, de egygyel nagyobb formátumban. Ők a kicsire nem néztek mi volt ne- 44 kik napi párszáz forint. Ők a késes cigányokra utaztak Azok a ködmönös, bajszos, kalapos fajták voltak, akik Romániából jöttek annyi késel, amennyi a kötélfülű szatyraikba belefért. Ezeket árul ták a parkolóban. Az őrök nem sokat cécóztak Naponta tíz rugó volt a jatt személyenként.
Az volt a szép, hogy a rendeléseket valójában az osztályvezetők re bízták. Volt persze egy központi lista, amelyet az áru fogyása alapján vezettek, de ez soha nem stimmelt. Úgy működött az okos ság, hogy a központban jelezte nekik a rendszer, hogymelyik áru ház melyik osztályán miből mennyi fogyott és a gép automatiku san berendelte a szállítótól a pótlandó mennyiséget. Ezt nekünk kellett jóváhagyni. Mivel az osztályvezetők voltak azok, akik testkö zelből ismerték a saját készletüket, folyamatosan korrigálták a lis tát ahhoz képest, hogy éppen mit lehetett eladni és mit nem. Ezt 135 a listát az igazgatóval jóváhagyatták tételesen, és innen az ő fele lősségük volt, hogy el is menjen a bekért mennyiség. Ennek a rendszernek ellentmondott az úgynevezett allokáció, ami a központi beszerzésen dolgozók stiklije volt. Néha, sőt volt úgy, hogy egészen gyakran megjelent néhány raklapnyi áru, amit baromira nem mi kértünk. Mondjuk, kaptam három raklap fényre olvadó műanyagból készült billentyűzetet egy kínai gyártó logójá val.