Ekkor tanulta meg, hogy sose kívánjon többet annál, mint amennyit egyszerre elbír a hátán. Kállai Nagy Krisztina rajza
Szaladtak a gazdag jányok, hozták a sok szemetet kosárokkal. Az ajaki legény mindet jól megnézte, egy sem volt még eddig kedvére való. Már az üres szekere szeméttel félig vót, a fél szekér alma elfogyott. Ment tovább, elérte a nyolcadik falut, ott is ilyen szavakkal kínálta almáját: Jöttek a jányok ismét hozták a szemetet. Az alma elfogyott, a szemét megszaporodott. Esteledett befele. Nem akarta, hogy ott töltse az éccakát, tovább indult. Megint kiabálta: Elfogyott az alma, csak a másik szekérnek az aljába vót még egy szép piros alma, a legszebb valamennyi közt. Látja a fiú, hogy a félsetétségben egy szégyenlős kislány jön, egy pici kosárral, de alig vót szemét a kosarába. Látja, hogy megáll, és nem jön közelebb. A legény végül megszólította: - Gyere közelebb, ne szégyelld, hogy kevés a szemeted, ezt keresem én. Elhajtottak a jány szüleihez, nádfedeles kis házikójukba. Mindenütt tisztaság vót, bocskoros öreg jött a fiú elibe. A legény a szívére ölelte, és a kisjányt megnyerte. Másnap reggel a fiú szekérre pakolta a jány kis szegénységét, és hazavitte menyasszonyát a szülői házba Ajakra.
– Hová viszed az almámat? – Ez az én almám. Leesett a fáról, és én elkaptam. Nyúl odaugrott Sündisznócskához. – Azonnal add vissza az almámat! Én találtam rá! Odarepült hozzájuk a Varjú is. – Felesleges vitáznotok, ez az én almám, én téptem le a fáról, magamnak! Sehogy sem tudtak megegyezni, mindegyikük a magáét hajtogatta, kiabálta: – Ez az én almám, az enyém! Veszekedésük felverte az erdő csendjét. Verekedésig fajult a dolog: a Varjú csőrével belecsípett a Sündisznócska orrába, a Sündisznócska tüskéivel megszúrta a Nyulat, a Nyúl pedig oldalba rúgta a Varjút... Ekkor ért oda hozzájuk a Medve. Rájuk bömbölt: – Mi történik itt?! Mi ez a lárma?! Azt felelik neki a verekedők: – Medve, te vagy itt az erdőn a leghatalmasabb, a legbölcsebb. Légy te a bíró. Azé legyen az alma, akinek te ítéled. Ezzel elmesélték a Medvének, hogy s mint esett a dolog. Medve gondolkodott, töprengett egy ideig, megvakarta a füle tövét, aztán megkérdezte: – Ki találta az almát? – Én! – felelte a Nyúl. De ki tépte le a fáról?